Mi jellemzi a SANAA filozófiáját?
Kazuyo Sejima: Szeretnénk a teret parkként kezeli – nemcsak az új Magyar Nemzeti Galéria esetében, hanem általában is. Egy parkban különböző generációk lehetnek együtt különböző céllal, például egy anya játszhat a gyermekeivel egy egyedül üldögélő idős ember mellett. Így emberek csoportjai töltik együtt az idejüket egy térben. Nekünk ez az egyik fő célunk, és hisszük, hogy ezt az építészet terén is fontos elérni.

Kötődnek a hagyományos japán építészethez?
Ryue Nishizawa: Ebben nőttünk fel, így erős hatással van ránk. Különösen a japán építészet néhány olyan jellegzetes vonása, mint a fény, az átláthatóság, a nyitottság és a demokratizmus.

K.S.: Fontosak számunkra a kertek, amelyek a japán építészet központi elemei. Kapcsolódnak az épületekhez, beleolvadnak azokba.

Mely építészek hatottak önökre?
R.N.: Sok kiváló építészt és épületet tartunk nagyra, például a Toshodaiji szentélyt Narában vagy az Itsukushima-jinja (Icukusimai-szentély – a szerk.) vízre épített sinto síremléket Itsukushima szigetén, Hirosima prefektúrában. De inspiráló számomra az is, amit Le Corbusier Chandigarh-ban, Indiában vagy a Sainte Marie de La Tourette domonkos kolostorban, Lyon mellett valósított meg.

K.S.: Rám nagy hatást tett Budapest is. Nem annyira az egyes épületek, inkább az, ahogy az emberek a városi épített környezetet értékelik – itt és egész Európában. Ezt fontosnak tartom, Japánban viszont egyáltalán nem magától értetődő.

Az új Nemzeti Galéria építésénél milyen szempontok irányították önöket?
K.S.: Amikor meghívtak bennünket a tervpályázaton való részvételre, nagy hatással volt ránk, hogy egy különleges parkba kell épületet tervezni, amelyben több, a város számára fontos, kulturális funkciójú épület áll. Ennek megfelelően az épület és a park kapcsolata érdekes szempont volt.

A mai galériák jellemzően zárt dobozok, amelyek minimális fényt engednek csak be a kiállítási terekbe. Önök azonban nem akartak egy zárt épületet tervezni a Liget fái közé…
K.S.: Azt akartuk, hogy a galéria kommunikáljon a környező természettel és az emberekkel, épp ezért ide egy, a többi munkánktól kicsit eltérő, horizontális épületet terveztünk, ahonnan az emberek ki-be járhatnak a parkba. Így az egész jobban kapcsolódik a városhoz. A tér egységei között pedig igyekeztünk távolságot tartani olyan nyitott terek beiktatásával, amelyeknek más a funkciójuk. Ezek elegyítésével a galéria vonzó hely lesz, ahol a látogatók a „zárt dobozban” a kiállítást élvezhetik, míg a többi térben a speciális atmoszférát és magát a parkot is.

Tehát a természeti környezet, a fény, a nyitottság végig fontos szempont volt a tervezés során. Kifejtenék ezt egy kicsit?
R.N.: A létrehozandó épületben nemcsak a művészetet élvezhetik a látogatók, hanem, ha akarnak, kiléphetnek a természetbe is, hiszen a belső és külső tér egybeolvad. Ez volt az egyik legérdekesebb feladat számunkra. Az építészet nem egy doboz belsejében formálódik, az építészet megteremti a maga terét a természethez kapcsolódva.

K.S. – R.N.: A fényt több irányból hozzuk be. Amikor folyosót tervezünk, az lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók a fénnyel együtt haladhassanak körben. Ez azonban nem adottság, mi hozzuk létre. Végül aztán mindenki maga alakíthatja ki, merre halad, hogyan használja és élvezi az épületet.

R.N.: Az egyszerűséget szeretjük. A dolgok legyenek világosak, érthetők. Minket, ahogy a japán építészetet is, a világos, egyértelmű épületek jellemeznek.

Ez megjelenik a szín- és anyaghasználatban is?
R.N.: Sok múzeumprojektben vettünk részt, és mindenhol fehér falakat használtunk. A fehér felerősíti, kiterjeszti a természetes nappali fényt.

K.S.: Emellett az olyan anyagokkal, mint a beton, a kő, a cement, színt is hozunk, miközben természetes fényt viszünk az épületbe. Nem egy határozott vonalon, hanem minden irányból. Ha pedig a fény mindenhonnan jöhet, akkor a színek kevésbé érvényesülnek, és közelítenek a fehér felé.

Milyen benyomást szeretnének hagyni az új Nemzeti Galériából távozó látogatókban?
K.S.: Örülni fogunk, ha minden látogató megtalálja a maga módját az épület használatának. És reméljük, hogy közösségi térként a park részévé válik. Az épület azonban nem fejeződik be az építési munkálatok lezárásával. A szakemberek és a látogatók utána is továbbfejlesztik. Jó példa erre a kanazawai múzeum, amely fizikailag ugyan nem változott meg, de az atmoszférája igen: minden látogatásomkor új dolgokat tapasztalok, hála a művészeknek, a gyerekeknek és a látogatóknak.

Zárásként: hogy látják, mi ma az építészek szerepe?
K.S. – N.Z.: A mai társadalom a média eszközeivel megteremtette a kommunikáció sokféle módját, de szükségünk van olyan helyekre, ahol az emberek közvetlen módon, szemtől kommunikálhatnak egymással. Ezeket a helyeket hozzák létre az építészek.

„Nagy hatással volt ránk, hogy egy különleges parkba kell épületet tervezni, amelyben több, a város számára fontos, kulturális funkciójú épület áll.”